HírekKonzolMMORPGTera

Tera – Megvan a konzolos verzió nyílt bétájának dátuma!

Utoljára még a hónap elején írtunk a Tera konzolos verziójának várható indulásáról, amit akkor 2018 első felére lőttek be. Nos örömmel jelentjük, hogy megvan a konzolos verzió nyílt bétájának indulási dátuma!

Tera - Megvan a konzolos verzió nyílt bétájának dátuma!

Nagyszerű hírekkel lepte meg ma az En Masse a Tera játékosait, de főleg azokat, akik már évek óta epekednek egy konzolos verzió után. Több évnyi várakozás és több hónapnyi technikai tesztelés után már majdnem itt van a végleges verziója a játéknak, ami Playstation 4 és Xbox One-on fut majd.

Március 9-én elindul a nyílt bétája a Tera Xbox One és Playstation 4 verziójának, ami március 12-ig tart majd. A PS4 és Xbox One játékosok a béta hozzáférést megkapják a két konzol áruházából március 9-én.

Az En Masse elmondása szerint a Tera konzolra való adaptálása egy hatalmas munka és egyben egy nagyszerű lehetőség is, hogy a legjobb action combat-al rendelkező MMORPG megjelenik konzolon is. “A konzoloknak szilárd MMORPG-kre van szüksége, és a Tera készen áll a bevetésre”.

Címkék

LoneWolf

Realista. Örök kétkedő pesszimista. MMORPG szerető és élvező. Tapasztalt mmo játékos, aki tizenéve keresi az igazit és néha meg is találja. Magányos farkas ő, ki még sincs sosem egyedül.

Kapcsolódó cikkek

Bezár
Bezár