HírekMMORPGSkyforge

Skyforge – Produceri levél a jövőről

Itt az év vége, úgy hogy eljött az ideje az évértékelésnek a Skyforge háza táján. Ezt pedig Volker “Justus” Boenigk tette meg a Skyforge producere. Összefoglalta a 2017-es év történéseit és kitért a 2018-as év terveire is.

Skyforge - Produceri levél a jövőről

Az idei év eseményeire csak rendkívül nagy vonalakban térnénk ki. Az idei év listáján kipipálásra került a Steam megjelenés, a Playstation 4 megjelenés és az Xbox One megjelenés. Megérkezett az új Revenant class és bevezették az equipment system-et, valamint elindult a The New Moon Order is, ami jelenleg csak PC-n érhető el.

De nézzünk inkább a jövőbe! Mi várható 2018-tól egy ilyen tartalmas év után?

Cross Platform

Az egyik nagy kihívást a frissítések egyidejű implementálása jelenti a különböző platformokra. Ahelyett, hogy a fejlesztők az újdonságok készítésével lennének elfoglalva a rengeteg időt kell áldozniuk a különböző platformok közötti váltásra. Éppen ezért 2018-ban meg akarják találni az útját, hogy a nagy frissítések egy időben érkezzenek mindegyik platformra, ezáltal több időt nyerve a tartalmi fejlesztésekre.

Interface fejlesztések

Az egyik nagy beszédtéma a Skyforge-ban az Ascension óta, az az újradolgozott és frissített interface. Egy olyan felületet akartak fejleszteni, ami nem csupán jól néz ki, de használható is konzolokon. A jelenlegi verzió még mindig nem az igazi és nem teszi lehetővé számukra, hogy megtegyék mindazt amit szeretnének. Ezért a következő év egyik célkitűzése az interface fejlesztése, hogy még egyszerűbbé tegyék az irányítást és lehetővé tegyék a játékosoknak, hogy jobbak és gyorsabbak legyenek.

PvP

A PvP szemléletű játékosok mind egyetérthetnek abban, hogy különösen a konzol verziónál a PvP-re ráférne még némi munka. Ez volt az első számú téma 2017-ben a játékosok körében. Ezért 2018-ban nagy változások jönnek, hogy a PvP érdekes, szórakoztató, könnyen hozzáférhető és persze fair legyen.

Természetesen ez még nem minden, legalábbis ami a terveket illeti, de mindent nem akartak elárulni, hogy legyen meglepetés is.

Címkék

LoneWolf

Realista. Örök kétkedő pesszimista. MMORPG szerető és élvező. Tapasztalt mmo játékos, aki tizenéve keresi az igazit és néha meg is találja. Magányos farkas ő, ki még sincs sosem egyedül.

Kapcsolódó cikkek

Bezár