H1Z1 – Tavaly július óta a játékosbázisa 91%-át elvesztette

Mindenki minden körülmények között, a legolcsóbban, vagy ingyen, a lehető legjobbat akarja, legyen szó bármiről. És ha felüti fejét a lehetőség, hogy ugyanazért az árért, vagy ingyen valami jobbat kaphasson, akkor bizony már szalad is érte. Itt kezdődik a H1Z1 története, vagy épp itt végződik.

H1Z1 - Tavaly július óta a játékosbázisa 91%-át elvesztette

A H1Z1, ami az első igazi battle royale játék volt a piacon, persze ha nem számítjuk a modokat. A H1Z1 azonban kapott két olyan vetélytársat, akikkel szemben úgy tűnik nem tudja megállni a helyét. Ezek pedig természetesen a Playerunknown’s Battlegrounds és a Fortnite, ami minden fent említett lehetőséggel élt.

A játék a csúcsot 2017 júliusában érte el, azonban a PUBG egyre növekvő népszerűségének köszönhetően szépen lassan elkezdett csökkenni a játék népszerűsége. Ami azt eredményezte, hogy a napi 150 ezer játékosból mára napi nagyjából 10 ezer játékos lett. Ez elég nagy visszaesés. És, hogy minek köszönheti ezt a H1Z1? Nos három dolognak. Az első a PUBG, a második a Fortnite és a harmadik az, hogy nem tudta olyan gyorsan megadni a játékosainak azt, amit akartak.

A Daybreak megpróbált sok mindent, hogy visszavegye a bajnoki címet, még ingyenes Steam hétvégét is tartottak, de úgy tűnik nem igazán akar működni a dolog.