Black Desert Mobile – Interjú a fejlesztőkkel

Továbbra is nagy reményekkel várjuk a Black Desert Mobile-t, ahogy a világon sokan mások is. A Pearl Abyss január 16-án tartott egy sajtótájékoztatót és megosztott néhány részletet a nagyérdeművel.

Black Desert Mobile - Interjú a fejlesztőkkel

Az invenglobal meginterjúvolta a fejlesztőket, ebből az interjúból szemezgetnénk most. Rögtön az interjú elején a béta késlekedésének oka került szóba. Ennek oka, hogy több ember élt az előregisztrációval mint arra számítottak és meg kellett bizonyosodniuk róla, hogy a szerverek bírni fogják a terhelést és stabil szolgáltatást tudnak majd nyújtani. A játék end-game tartalmát a PC-s verzióhoz lehet hasonlítani, ami PvP, Node War és a Conquest War. Ezen kívül több casual PvP tartalom is található benne mint például az 5v5 harc. Nem lehet kijelenteni, hogy lenne abszolút end-game tartalom, a játékosok döntenek arról, hogy mi lesz az end-game tartalmuk.

Szóba került a harc és az irányítás, ami a PC verzióban a különböző billentyűparancsok kombinálásának segítségével kivitelezhető. Ezt értelemszerűen nem tudták a mobilra alkalmazni, ezért olyan módszereket alkalmaztak, mint például ha lenyomva tartjuk a skill gombot, akkor beindul a skill lánc, vagy több gomb lenyomásával egymás után még az animációt is törölhetjük.

A mobil verzióban eltérő lesz a súlyhatár mint a PC-s verzióban. Nem lesz nagy különbség, megtartják a súlyrendszer pozitív elemeit, például megakadályozzák vele, hogy néhány ember befoglaljon egész grind területeket. Viszont a túlterheltséggel járó negatívumokat úgy állítják be, hogy illeszkedjen a mobil verzióhoz.

A játékban megtalálható lesz egy Shakatu’s Shop nevű bolt, és ez nem egy cash shop lesz. Különböző küldetésekből lehet majd szerezni Shakatu’s Coin-t, amiből felszerelést lehet majd vásárolni a Shakatu’s Shop-ban.

A PC verzióval ellentétben itt nem kell majd hosszan baktatni a mezőn, hogy odaérjünk egy-egy World Boss-hoz. A mobilverzióban a World Boss raidek sokkal kényelmesebbek lesznek. Ha egy World Boss megjelenik, arról értesítést kapunk egy ikon formájában. A World Boss-hoz való utazás is sokkal kényelmesebb lesz. Ami a nehézségüket illeti, 25 ember elegendő lesz egy raidbe. A PC verzióval ellentétben itt egy dungeon-ba megyünk be World Boss-t ölni. Azonban ezek nem instant dungeon-ök, mint a hasonló játékokban. A World Boss megölésére 1 óra áll rendelkezésre.

A mobil verzióban az “Activity Gauge” rendszer felváltja a PC-s verzióból megismert Energy és CP rendszerét. CP továbbra is megtalálható lesz a játékban, de más dolgokhoz használhatjuk majd. Az Energy pedig egy olyan erőforrás, amit számos dologra tudunk majd felhasználni. Úgy döntöttek, hogy megváltoztatják a neveket egy kifejezésre, ami a legtöbb embernek ismerős lehet. Az Activity Gauge-t fogja használni a Life Skill rendszer is.

A pénz farmolással kapcsolatban a helyzet a következő. Ha óránként 10 millió silvert lehet farmolni a szörnyek ölésével és 8 millió silvert Life Skillekkel, akkor mindenki szörnyeket fog ölni. A fejlesztők célja, hogy mindenki minden tartalmat élvezzen ki, éppen ezért úgy alakították ki a rendszert, hogy ahelyett hogy minden egyes tartalmon különféle mennyiségű pénzt lehessen keresni, a különböző tevékenységekhez, különböző jutalmakat társítottak. Alapanyagokat az építkezéshez és fejlesztéshez gyűjtögetésből lehet szerezni, ételt pedig halászatból. Mindennek megvan az egyedi szerepe.

A Trade rendszer amit jól ismerünk a BDO-ból nem lesz jelen a mobilverzióban. Azonban nem akarták ezt sem kihagyni belőle, így egy escort rendszer szerű dolgot kapunk majd, de ezen még jelenleg is dolgoznak. A Gathering és a Fishing azonban ugyanaz lesz de különböző mini játékokkal megspékelve. Auto-Fishing is lesz.

És ha már Auto-Fishing… Felmerül a kérdés, hogy mennyi lesz az automatizált tartalom a játékban. Ez még mindig nagy kérdés számukra, mivel nem akarják teljesen tönkretenni a játékot és a szórakozást, így kipróbáltak minden lehetőséget. Az automatikus játékot, a fél-automatikus játékot és a teljesen kézi vezérelt játékot. Arra jutottak, hogy nem tudnak teljesen megszabadulni az auto-play funkciótól, mivel a teljesen kézi játék elég frusztráló volt. Nincsenek azonban a játékban olyan automatizált dolgok, mint beszélni az NPC-kkel, vagy összeszedni a küldetéseket, ahogyan automatizált PvP sincs.

Az Awakening rendszerről még nem adhattak felvilágosítást, még nem döntötték el, hogy ugyanaz legyen mint a PC verzióban, vagy létrehozzanak egy teljesen újat.

Ami a játék tartalmát illeti, rengeteg tartalom lesz, de egyiket sem kell majd szükségszerűen használni. Arra törekednek, hogy úgy játszunk, ahogy nekünk jó. A zárt béta alatt a Heidel-ig terjedő terület lesznek megnyitva, amit több óra játékkal el is lehet majd érni, de ez nem lesz könnyű. Ha a játék hivatalos elindul Calpheon is meg lesz nyitva, sőt ha jól megy minden a teszteken, akkor az 5v5 csatákat is berakják indulásnál.

Ami a tárgyak fejlesztését illet, az nagyban eltér a PC-s verziótól. Először is a játékosok láthatják, hogy mekkora a sikeresség esélye. Továbbá silverrel lehet majd növelni a sikeresség esélyét. Valamint durability vesztés sem lesz sikertelen enchi esetében. A Memory Fragment-ek szerepe a fejlesztési esély növelésében lesz.

Ami a Training-et illeti, a mobilverzióban is megtalálható lesz, azonban egy jóval egyszerűbb verziót kapunk majd. A PC verzióban a szerzett lovak értékeit véletlenszerűen kaptuk meg. A mobilverzióban ez nem így lesz.

Ami a játék hangjait illeti, a mobilverzió megkapja a remastered hangok egy részét a főbb pontokon. A karakterek statjai is a szokásosak lesznek. Lesz AP/DP, azonban lesz egy új stat az Affiliation. Minden skill rendelkezik Affiliation-al, aminek aktiválásakor eltérő hatásokat köszönthetünk majd a skilleken. Ha erősítünk az Affiliation-on, akkor a skillek is erősödnek.

Például ha a Warrior Spinning Slash képességéhez hozzáadjuk az “Aal” Affiliation-t, akkor a skill nagyobbat fog sebezni. Ha pedig “Aal” tárgyakat használunk, akkor még többet sebez majd.

A játék zárt bétája februárban kezdődik és annak végeztével döntenek az indulás dátumáról. Ha nem lesznek komolyabb problémák a zárt bétán, akkor egy hónapon belül meg is jelenhet a béta után.

forrás: invenglobal.com