Az Evolve szerverei ugyan leállnak, de ettől még játszhatunk majd

Múlt héten derült ki, hogy az Evolve néven ismert aszimmetrikus többjátékos shooter szerverei idén leállnak, méghozzá szeptemberben. Ez azt jelenti, hogy leáll a támogatás és a fejlesztés, viszont kiderült, hogy ettől még fogunk tudni játszani.

Az Evolve szerverei ugyan leállnak, de ettől még játszhatunk majd

A ranked mód és a játékbeli bolt is megszűnik szeptembertől, de hála a peer-2-peer kapcsolatnak, nem szűnik meg teljesen az Evolve. A DLC tartalmak is megmaradnak, de csak azoknak, akik a leállás előtt megveszik őket. Utólag már nem tudunk ezekhez hozzáférni majd. Szeptember 3-án fognak leállni a játék szerverei, és innentől nem is tudunk majd vásárolni dolgokat a játékhoz, úgyhogy érdemes mihamarabb megszerezni az elérhető tartalmat.

Az Evolve szerverei ugyan leállnak, de ettől még játszhatunk majd

Miután a szerverek leállnak, a Quick Play-en keresztül tudunk majd részt venni a megmaradt játékmódokban. Az Evolve 2015 elején jelent meg és a Turtle Rock Studios fejlesztette. A Crytek CryEngine-jén fut és PC-n, valamint konzolokon is elérhető. A fejlesztő cég amúgy a Valve Corp.-ból vállt ki 2011-ben és ők dolgoztak a Left 4 Dead-en is.