Aion – Milyenre is sikeredett ez a 6.0?

Már több mint egy hete megérkezett az európai szerverekre az Aion 6.0-ás frissítése, így elérkezettnek láttam az időt, hogy karakterekbe öntsem a véleményem róla.

Aion - Milyenre is sikeredett ez a 6.0?

Természetesen a változások nagy részével már régóta tisztában voltam, így azok nem értek teljes meglepetésként, de azért élőben és élesben megtapasztalni mindig jobb valamit, mint olvasni róla. Az igazat megvallva sohasem tettszett a koncepció, hogy ilyen radikális módon kitörölnek a játékból ennyi térképet. Teljesen érthető a lépés, de soha nem tudtam megbékélni vele. Amint elindult a játék és új karaktert kezdve belevetettem magam, még inkább megerősödött bennem ez az érzés. Úgy éreztem, mintha a játék lelkét vették volna el, hiszen már több mint 9 éve, hogy folyamatosan Eltnen, Verteron és Theobomos térképeken fejlődve kiskariztam orrvérzésig és nem túlzás ha azt mondom, hogy ennyi idő alatt a felhúzott karaktereim száma a 100-at verdesi. Nagyon elszomorító volt, hogy a már korábban sem túl sok szenvedéssel járó szintezést ilyen mértékben lebutították. Ennek ellenére mégis valahol örültem neki. Örülten neki, hogy szinte egyszer sem kellett “visszafutnom” egy küldetést leadni, hanem csak előre és előre haladtam folyamatosan és azért mégiscsak laza 10-12 óra alatt megvolt a 80-as szint. Valahol ez jó volt.

Aion - Milyenre is sikeredett ez a 6.0?

Aztán megérkeztem Lakrumba. Kezdetben kicsit viszolyogtam ettől az egyetlen end game map dologtól, de azt kell hogy mondjam, talán így a legjobb. Ha azt vesszük, hogy néhány hónapon belül drámaian megcsökken majd megint a játékosállomány, ahogy minden egyes nagy update után idővel, akkor teljesen korrektnek tartom az egyetlen end-game térképet, még ha érzem is legbelül, hogy ez kevés. De valamit valamiért. Sajnos nem mai csirke már az Aion sem és soha nem fog már rettentő méreteket öltő új játékosokból álló játékosbázist felépíteni. Szinte abból dolgozhat csak, ami már megvan, vagy megvolt neki, a “régiúj” játékosokból. Lakrum térképe tettszik is meg nem is. Egyrészt viszonylag nagyra sikerült, ami mindenképp pozitívum, másrészt viszont azt a vonalat hozza, amit már 5.0 óta hoznak a térképek a játékban. Nekem hiányoznak a szép nagy nyitott helyek, az átjárhatóság és az érzés, hogy egy szép nagy nyitott világban vagyok, még ha pontosan tudom is, hogy ez nem igaz. Ez az érzés itt csak félig van meg bennem, mert akárhova nézek hegyeket látok magam körül és nem a messze távolban, hanem mindenhol. Hol van már Ingission és Gelkmaros bonyolult, de mégis egyszerű világa, vagy a Katalam térképek nagyobbacska területei. Nos sehol nincsenek már. Most már Lakrum marad nekünk, ami önmagában nem olyan rossz, hiszen van értelme mobokat ölni, van értelme mászkálni a térképen elitekre vadászni és persze irdatlan mennyiségű PvP megy mindenfele. És ez a legnagyobb pozitívuma ennek az egész “egytérképes” dolognak. Szinte mindig és mindenhol belebotlunk ellenségbe. A térkép elrendezése egész jóra sikerült, hiszen van bőven hely a PvP-re, de akár a menedékbe futásra is. Valahol a pont jó határán táncol az egész.

Aion - Milyenre is sikeredett ez a 6.0?

De mi a helyzet a játék end-game tartalmával és a megújult gear progresszióval? Szerintem abban mindannyian egyetérthetünk, hogy mióta a Gameforge viszi a játékot, azóta aki akarta mindig megtalálhatta a P2W útját. Nincs ez másképp most sem. Az Item Shop-ból ezúttal is bátran bevásárolhatunk szinte mindent, ami elősegíti az erősödésünk. De ezen lépjünk túl. A játék új enchant és gear rendszere sokkal egyszerűbb lett, mint volt. A skill rendszer is sokat változott, sok skill eltünt, ami kicsit megkönnyíti a dolgunkat. Nincsen már 32 felé fejleszthető gear, meg ilyen godstone, vagy olyan Augment meg Condition stb. Maradt három típusú felszerelési tárgy, amiket maximum 15-ig vihetünk és bumm. Egyszerű, mint egy faék, de persze a RNG faktor itt is befigyel a random statok miatt, de hát az RNG nem hiányozhat. Ami az enchantot illeti, gyanítom, hogy a Gameforge megint belenyúlt a dolgokba, mert így egy hét játék és némi enchant után nem érzem, hogy olyan jó lenne az enchant esély, mint azt korábban a koreai enchant táblázat mutatta, sőt eléggé ramatyul mentek a dolgok. Leginkább olyan érzésem volt, mintha egyszerűen a régi számokkal dolgozna az enchant rendszer, de még ha így is van, az se baj, hiszen nem kell +30-ig vinni a cuccainkat, csak 15-ig. A PvP felszerelések fejlesztéséhez bizony már PvP tartalmakban kell részt venni, el kell járni siegere, dredre stb., hogy megfelelő mennyiségű AP-nk legyen, de ami legalább olyan fontos, hogy elég alapanyagunk legyen a fejlesztéshez. Nincsen már halálos nyugalomban PvE-ből kifarmolt AP és Broker-nél megvásárolt medálok. Itt azért már oda kell tenni magunkat egy kicsit, bár hozzáteszem ez sem lényeg, hiszen még akár vesztesként is profitálhatunk némi alapanyagot, bár közel sem annyit.

Aion - Milyenre is sikeredett ez a 6.0?

Ami magát a karakter fejlesztését illeti, személy szerint nekem bejön ez az új Cube tartalom, hogy szép apránként kihúzhatjuk a bónusz értékeinket, amiket ugye korábban elosztható pontokkal oldhattunk meg. Ez újabb értelmet ad a térképen mászkáláshoz és a garrisonok elfoglalásához, még azután is, hogy megcsináltuk a heti küldetéseket. Ugyanez igaz a named mobokra is a térképen, hiszen azok is dobnak Cube darabokat, valamint craft alapanyagokat is, így mindig van hova menni és van mit csinálni (most még). A sima mobok meg ontják magukból a craft alapanyagokat, azt a kemény háromfélét, amire szükségünk van, de mellette fehér holmikat és manastoneokat is dobálnak. A craft valóban egyszerűbb lett és gyorsabban is lehet már fejleszteni, de azért nem estek át a ló túloldalára sem vele. Ami a megnövekedett statokat illeti, igen durva változást jelent, hiszen sokkal erőteljesebbnek érezhetjük magunkat, főleg ha sikerül bemákolni egy jobbféle Transformation-t is. Bár tegyük hozzá, hogy az ilyen 8k-s crit cap-et azért elég durva elképzelni most még egy új karakterrel.

Ami a PvP-t illeti, a Daeva skillek és a megnövekedett statok miatt teljesen átalakult. Még mindig fennáll az, hogy a nagyon alul gearelt tag semmit sem sebez egy combosabb ellenségbe, viszont fordítva sem olyan könnyű a helyzet, mint korábban. Nincsenek már ilyen kétlövéses killek. A hagyományos PvP-k ideje valamennyire megnőtt, és a Daeva skillek megfelelő használata rendkívül sokat hozzátehet egy-egy harchoz,  gondolok itt elsősorban a support classok képességeire, de úgy általában bármelyik class Daeva képességeire igaz ez.

Aion - Milyenre is sikeredett ez a 6.0?

És, hogy milyen is lett összességében a 6.0-ás update? Friss karakterrel kezdve, azt kell hogy mondjam teljesen korrekt. Megfelel a mai kor igényeinek, miszerint minél gyorsabban el kell érni az end-gamet, aztán mehet a móka. A mókázás elkezdéséhez kapunk egy viszonylag korrekt kezdő ruha setet, amit pár napon belül lecserélhetünk egy jobbra, amivel már el tudunk tengeni lengeni, amíg megcsináljuk magunknak a komolyabb felszereléseket. Persze azért figyelembe kell venni, hogy akik már akár 9 éve játszanak, sokkal előrébb vannak még mindig, mint aki most kezdi a játékot és ez bizony PvP-ben és PvE-ben is kiütközik, de szerintem ez így normális. Viszont a különbségek gyorsabban legyőzhetőek, meg azért mennyivel jobb már maga a tudat is, hogy nem kéne mindenünk +30-ra húzni, amiről pontosan tudjuk, hogy úgysem jönne össze.

Majd elfeledkeztem a siegekről, amik így az első héten egész parádésra sikeredtek, hiszen rengeteg ember vett rajtuk részt és így nem csak amiatt hozta vissza régi hangulatot, hogy rengetegen voltak, hanem a low fps miatt is. Hogy őszinte legyek soha sem tettszettek az ostromnak csúfolt valamik, amik felső-abyss fortoknál zajlottak. Anno még a 4.0-val érkező Katalam fortressek voltak azok, amelyek számomra megközelítették az ostrom életérzést, Lineage 2 után szabadon. A jelenlegi két fort hozza a kötelezőt, de semmi különösebb benyomást nem kelt az emberben. Aki könnyedebb szórakozásra vágyik, de mégis szeret megküzdeni ezért-azért, annak ajánlom a megújult Aion-t.

Ha további hírekre és infókra vagytok kíváncsiak ne felejtsétek el likeolni az Aion Hungary Facebook oldalunkat.