A RuneScape fejlesztője a Jagex rekord bevételt könyvelhetett el!

A Runescape fejlesztője a Jagex a legutóbbi pénzügyi évben 84,9 millió fontnyi bevételt könyvelhetett el, ami 14,2%-al több, mint az azt megelőző évben.

A RuneScape fejlesztője a Jagex rekord bevételt könyvelhetett el!

A közel két évtizedes üzletben a RuneScape játékot fejlesztő Jagex túl van a legnagyobb profitot hozó éven. Ez nagyrészt köszönhető a zászlóshajónak számító játékuknak. A RuneScape elérte a legmagasabb előfizetői számát az elmúlt hét év során és a sorozatból származó összes bevétel meghaladta az 1 milliárd dollárt, hála az eddig feliratkozott összesen 260 millió embernek.

A Jagex számára konkrétan 84,9 millió fontnyi bevételt hozott az elmúlt pénzügyi év, amely 14,2%-al haladja meg az előző időszakét. A nyereség 51%-al nőtt, 43,5 millió fontra, ami a 2000-ben megalapított stúdió legjobb éve eddig.

“A 2017-es növekedés abból adódik, hogy a RuneScape közösség ápolására összpontosítottunk és olyan újításokat hoztunk, amelyek minden játékos számára friss és izgalmas játékélményt biztosítanak” – mondta Phil Mansell vezérigazgató.

Konkrétabban, Mansell szerint a vállalt a közösség elkötelezettségére összpontosított, hogy megőrizze a meglévő játékosokat a játékban és sokukat visszacsábítsa. “Például 2017-ben növeltük az élő közvetítéseket és az esport tartalmakat, aminek köszönhetően a RuneSacpe franchise bekerült a Twitch Top 15-ös listájába és a játékosok több mint 16 millió pernyi tartalmat streameltek”.

A RuneScape megérdemli a sikert és sok kiadó és fejlesztő könyöröghetne sírva a receptért.